Minden másképp van

A Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakára 1963-ban jelentkezett egy fiú és egy lány: Dárday István és Szalai Györgyi. Mindketten 1940-ben születtek, de a korabeli magyar társadalom egymástól fényévekre lévő közegéből érkeztek. Mégis szinte azonnal egymásra találtak, és attól kezdve mind a mai napig elválaszthatatlan alkotótársak maradtak – azt követően is, hogy tizenöt év után élettársi kapcsolatuk megszakadt. Néhány, egyedül vagy másokkal készített film kivételévelimpozáns életművük tehát közös. Nemcsak korszakos jelentőségű, stílusteremtő filmek találhatók benne, hanem hasonlóan gondolkodó társaikkal együtt a hetvenes-nyolcvanas években legfeljebb a „tűrt” kategóriába tartozó elképzeléseketis megvalósítottak – hogy csak a társadalmi forgalmazást, aTársulás Stúdiót, az első art mozit vagy a külföldi kritikusok által Budapesti Iskolaként ismertté vált irányzatot említsem. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy állandó nyomás nehezedett rájuk. Mégpedig nemcsak a kultúrpolitika tekintette őket „veszélyesnek”, hanem a filmszakma többségétől sem kaptak támogatást. Ezért amikor lehetőség nyílt arra, hogy 80. születésnapjukra könyv készüljön róluk, javasolták, hogy őkmaguk szívesen megírják azt – mégpedig külön-külön, de egy, Minden másképp van című kötetbe szerkesztve –, melyben áttekintenék hat évtizedes pályájukat, állandó küzdelmeiket.Szalai Györgyi „személyes filmregényt” írt, Dárday István a saját, „dokumentarista filmtörténet” alcímű fejezetében szisztematikusan összegyűjtötte és rendszerezte a szubjektív emlékeket kiegészítő, alátámasztó dokumentumokat is (hivatalos levelek, tervek, feljegyzések, ügynöki jelentések, interjúk, kritikák stb.). A kiadó Dárday István szétszórtan elhelyezett szövegeit – a könnyebb olvashatóság érdekében – szürke háttérben emelte ki a bőséges forrásanyagból. A nem szokványos „monográfia” éppen a dokumentumok bizonyító erejétől vált nemcsak a Dárday–Szalai alkotópáros sikerekben és megaláztatásokban bővelkedő életének és műveine