Zuhanó repülés - összetörve indiában

Cikkszám: 9786155235597

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 72

3 590 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Azt mondják, egy zuhanó gépen nincs ateista. Azt hiszem, körülöttem is mindenki a maga istenét szólongatta. Már a bal szárnyból is sivító hang hallatszott. Lehet, hogy ezek életem utolsó percei? A bosnyák asszony megragadta a karomat.– Nem akarok meghalni – suttogta.– Még én sem – mondtam neki, és mosolyt erőltettem az arcomra. – Úgy terveztem, hogy nyolcvannyolc évig élek.Hátradőltem az ülésen, és nagy levegőt vettem. Az élettel nem voltam valami nagy virtuóz, nézzük, mit tudok kezdeni a halállal! Figyeltem a saját félelmemet, ahogy jött és ment, ha beszívtam és kifújtam a levegőt, úgy, ahogy a guru tanította.Talán abnormálisan hangzik, de kezdtem magam jól érezni. Mindig kíváncsi voltam, milyen lesz, hát tessék. Most megtudom.Pedig eszemben sem volt Indiába menni, eszemben sem volt megint a megfoghatatlannal kergetőzni, nem kerestem misztikus kalandot. Az utóbbi időben folyton úton voltam – pihenni akartam kicsit. A városnév csak egy cím volt a naptáramban, nem készültem belőle. A repülőútra tartogattam az útikönyvet, de elaludtam. Halvány fogalmam sem volt, hogy ahová tartok, a világ egyik leghíresebb spirituális helye, ahová a földgolyó minden pontjáról zarándokolnak emberek, és sokan haza sem mennek többé. Fogva tartja őket egy ismeretlen erő, amely szétdúl mindent, mint a rossz gyerek a homokvárat, összetör és porrá morzsol, hogy aztán a masszából gyúrjon valami újat, ami sokkal erősebb lesz, mint amilyen előtte volt.

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!