Víziváros

Víziváros

Cikkszám: 9789635182374

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 64

3 180 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

„Budapest az igaz és mélységes szerelmek városa. Higgye el, Uram, aki ismeri ezt a várost, csak könnyezve tud beszélni róla” – írja Szerb Antal, ez a könyv pedig épp egy ilyen szerelemről szól, de még inkább azokról a történetekről, amelyeket a szerelemről mesélünk egymásnak és saját magunknak. Egy fékezhetetlen intellektusú, gördeszkás bölcsész és egy rejtélyes, véletlenül idevetődött francia lány a 2010-es évek vibráló, zsúfolt Budapestjén váratlanul egymásba szeret – de hogy közös történetük tündérmese vagy bűnregény lesz-e végül, azt már nem ők döntik el, hanem a város és a folyó szeszélyes istenei.Dunajcsik Mátyás első regénye egyszerre urbanisztikai love story, rendhagyó családtörténet és szédítő utazás a mai, egykor volt és sohasem létezett Budapesten, amelynek épp annyi arca van, mint a rajta keresztül hömpölygő, történelmi és mitikus hordalékokat görgető Dunának. „Még a hidak is csak annyi terhet képesek egyszerre elviselni, mint a történet, ami létrehozta őket.”

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!