Visszaszököttek

Visszaszököttek

Cikkszám: 9786155513817

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 48

2 380 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Szigetújfalu egy a sok magyar falu között, s egy a magyarországi sváb települések között is. Különlegességei nincsenek. Ha vannak, inkább a régi korokból. Itt húzódott egykor a római birodalom határa, s itt állt a Duna-parton a limes – bal parton ritka – erődítményeinek egyike. A középkorban kolostort építettek köveiből, mely azóta ugyancsak az enyészeté lett, de a „kettős” kövek ott vannak a falu barokk templomának és némely régi házak falaiban is. Ezek a hallgatag kövek csak nagyon szűkszavúan beszélnek a régmúltról, akárcsak az újfalusi öregek a saját múltjukról, annak is egy sosem feledhető szakaszáról, az 1946-os kényszerű kitelepítésről. És annak meghökkentő-szép folyományáról, a kényszerű visszaszökésekről. Kényszerűt mondunk, pedig a hazaszökés már – szemben a kitelepítéssel – teljesen önkéntes elhatározás volt, mégis mintha a lelkek mélyén valamilyen különös kényszerítő erő irányította volna a döntéseket. Természetesen nem egyetlen erő befolyásolta őket. Ha egy lett volna, illethetnénk a konvencionális hazaszeretet szóval, vagy a gravitációnál is titkosabb szülőföld-vonzással, melyet nem tudott megsemmisíteni a kiűzetés traumája. Talán mert érezték, nem a szülőföld vetette ki őket magából, hanem a szülőföldön éppen regnáló hatalom önzése és szűklátókörűsége.

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!