Virágok esztendeje

„Igaz, ami igaz, nem lehet tudni, hogy mit mondanak majd erről a korról a jövő történészei. De azt hiszem, megismertem az utóbbi időben a világot annyira, hogy ezt mondhassam: azt fogják mondani, amit az éppen hatalmon levő vezetők diktálnak majd nekik”– írja grandiózus nagyregényében Voloncs Attila. Bár a fiatalság nem érdem, és nem is mentség, mégsem hallgathatjuk el, hogy kevesen vannak, akik tizenöt évesen éppen a Tanácsköztársaságról kezdenek el regényt írni, hogy tizenhat évesen be is fejezzék, és a rengeteg intertextus, kaland és izgalom, valamint elképesztő történelmi tudás mellé olyan laza kézmozdulattal fessenek fel egy katartikus drámát, ahogy csak a legnagyobbak képesek rá. Ha ez Voloncs Attila első regénye – márpedig ez –, akkor érdemes a prózaírók közmondásos érését szem előtt tartani, és nagyon figyelni, mi kerül ki a szerző keze alól a következő években, mert biztosak lehetünk benne, hogy ehhez a könyvhöz hasonlóan komoly, nagyszabású és professzionális vállalkozás lesz az is.Nagy Koppány Zsolt