Útijegyzetek és amerikai életképek

Útijegyzetek és amerikai életképek

Cikkszám: 9789632639833
Szerző: LÁNG HENRIK

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 55

2 770 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Láng Henrik 1827-ben született Aszódon, egy Türingiából betelepedett tímár fiaként. Tanulmányait Petőfi iskolatársaként ugyanitt folytatta. 1842-ig tanult, majd apja mellett tímárként dolgozott. A szabadságharc idején tüzérként szolgált. A bukás után a császári hadseregbe sorozás elől Bukarestbe szökött. Innen indult keleti útjára, melynek során eljutott Konstantinápolyba, Rodoszra, Jeruzsálembe, Betlehembe és az egyiptomi Alexandriába. 1853–1858 között Párizsban tartózkodott. Ezután hazatért, s úgy tűnt, hogy gyökeret ver Aszódon. A postamesterség azonban nem biztosított számára kellő megélhetést, így kivándorolt Amerikába. A polgárháború kezdetéig nagyrészt Brooklynban élt és New Yorkban dolgozott.Az Egyesült Államok jelentette számára az ideális államot, ahol a törvények valóban a nép szabadságát, boldogulását és jólétét szolgálják, s amikor ezt veszélyben forogni látta, kész volt fegyverrel is védelmére kelni. 1861-ben belépett 48. New York-i gyalogezredbe, melynek kötelékében részt vett a Pulaski erőd és Charleston ostromában, majd – már őrmesterként – az olustee-i csatában megsebesült és fogságba esett. Rabsága alatt megjárta a déliek hírhedt fogolytáborait: Andersonville-t és Millent. Szabadulása után újra csatlakozott ezredéhez, ahol századossá léptették elő. A háború után visszatért a civil életbe, s tíz éven át New York-i gyárak vezetője volt. 1875-ben jött haza Budapestre, ahol nyelvtanárként és postamesterként dolgozott 1907-ben bekövetkezett haláláig.Az itt közölt írásaikban megelevenedik a 19. század közepének színes, mozgalmas, ám éles kontrasztokat mutató világa. A szövegek olvasása által bepillantást nyerhetünk a török rabszolgapiac életébe és a rabszolgaság felszámolását is célul tűző amerikai polgárháború eseményeibe. Láthatjuk a szentföldi arabok szegényes kunyhóit és Párizs előkelő mulatóját, a konstantinápolyi kézművesek műhelyeit és a nagy New York-i gyárakat, a vallási fanatizmust keleten és a szekularizáció eredményeit nyugaton, a felszínen

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!