Úristen, házasodunk!

Úristen, házasodunk!

Cikkszám: 9789634438489
Szerző: TÓTH MIHÁLY

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 71

3 570 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Létezik-e tökéletes házasság?Mivel tökéletes ember nem létezik, és a házasság tökéletlen emberek életszövetsége, ezért minden bizonnyal olyan házasság sem létezik, amely minden szempontból tökéletes lenne. Azaz annak biztos tudatában készülhettek a házasságra, hogy az biztosan tele lesz hibákkal, konfliktusokkal és kihívásokkal. Ez azonban nem meggyöngíti, hanem épp megerősíti majd a kettőtök szövetségét. Megerősíti, ha valóban szent szövetség van köztetek.Erre a szövetségre tesztek majd esküt egymásnak, szabad elhatározásból. Azaz, a házasság alapja egy elhatározás, egy emberi döntés, és nem csupán egy érzés. Az Úristen házasodunk a házasságot, mint életszövetséget helyezi el a mai kor koordinátarendszerében. Ítélkezés nélkül mutatja meg az erősségeit ennek az életformának, miközben jelzi a veszélyeit ennek elvesztésének. Felrajzolja azt a “tervrajzot”, amit az emberiség eszmélésekor kapott, és engedi, hogy megépítsétek belőle a saját műveteket.

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!