Tisztek a hídon

A régi öregek csak úgy emlegették, hogy a Nagy Háború, amely valóban nagy volt és véres. Ebbe a háborúba csöppent bele édesapám 1917 kora tavaszán. Úgy kezdődött, hogy egy reggel a zilahi gimnázium nyolcadik tagozatának osztályfőnöke kijelentette: „Fiúk, a jövő héten hadiérettségit tesztek.” Ezt követően gyors kiképzés és indulás a frontra. A hazát Olaszországban kell megvédeni. Egy tizennyolc éves diák még tud lelkesedni. Ez a lelkesedés addig tartott, amíg a megérkezés után a gyalogosan frontvonalra tartó fiúkat utol nem érte az olasz tüzérség pergőtüze, és alig fél óra alatt az osztályuk elvesztette egyharmadát. Édesapám, Soós Géza karpaszományos őrmester túlérte a pergőtüzet. A Piave folyónál állomásozó csapat mindennapjait meséli el a regény. A háború ellenére barátságok szövődnek a különböző nemzetiségű tisztek között, bármelyik oldalon állnak is. A Padovában aláírt fegyverszünet híre a csapat 184 magyar túlélő katonáját már otthon találta. (Soós Géza)