Szűkülő terek szimfóniája

Amíg gondtalanul telnek éveid, úgy érzed, határtalan dimenziókban létezel. Szabad vagy. Sokirányú kiterjedése van az eseményeknek, minden másképp is lehet, mindenben ott a sokfelé futó utak rendszere. Aztán lassan-lassan szűkül a tér, a makro-szabadságból miniatűr álmokat lopkod az éj. A körülmények rabja leszel, nem ölelnek át a szépség reménnyel teli napjai. El kell fogadnod, hogy láthatatlan törvények igazgatják minden cselekedetedet. Mélyülnek lelkedben a vermek. Valamikor megvilágosodsz; a benned dúló indulatokat muszáj leírnod. Pedig hol vannak már a régi lázak, a bánat, a sértettség, az állandó búcsúzások, melyek útjaidat más irányba terelték! Megpróbálsz felszínen maradni, de érzed, hogy egyre zsugorodik körülötted a tér. Nincs kézenfekvő magyarázat – valami láthatatlan erő kívülről irányítja változásaidat. (Pozsgai Györgyi)