Sziszifuszok küzdelme

A fővárosi hírlapírók hatvan–hetven főnyi társasága 1867. március végén, a már küszöbön álló sikeres kiegyezés lelkes napjaiban „az ujra felvirradt sajtószabadságot” ünnepelte a Frohner Szállóban egy szombat esti „journalista lakomával”. Ahogy a kor népszerű élclapja, a Bolond Miska írta, „cenzura-tort” ültek. Úgy tűnt, a sajtószabadság a közös ügyekről folytatott ádáz politikai viták közepette valódi nemzeti közös ügyként egyesíti a sajtó munkásait: szerzőket, szerkesztőket, kiadókat, nyomdászokat, politikusokat és persze az olvasóközönséget. Az újságírók felszabadultan élcelődtek, értekeztek, verseltek a sajtószabadság hatalmáról és győzelméről. Néhány hónap múltán azután eltűnt az eufória. A kiegyezés körüli éles politikai küzdelmek közepette az ellenzék már nem sajtószabadságról, hanem „alkotmányos cenzurá”-ról beszélt. Az egykor ünneplők közül egyre többen érthettek egyet a kor ismert konzervatív újságírója, Kecskeméthy Aurél véleményével, aki néhány évvel korábban úgy látta a mindenkori kormányzatok és a sajtó viszonyát, hogy a kormányok „gyanakodnak reá, megbüntetik; felhasználják s megfizetik; ? de nem tisztelik, nem szeretik”. Könyvünk ezt a nemszeretem viszonyt mutatja be az 1860 és 1875 közötti, a magyarországi kormányzati irányváltásokban igen csak gazdag időszakban.