Szigorúan retusált portrék

"„Én a lelket fényképezem, nem az arcot. Az emberi lélek fény és árnyék, de én mindig a fényt, csakis a fényt kerestem.”Ghitta Carell, az anyakönyv szerint Klein Margit, a történelmi Magyarországon született, zsidó apától és katolikus anyától. A regény, Ghitta életén keresztül, a huszadik századról szól; történelemről, világháborúkról, zsidóüldözésről, diktatúrákról. Felidéződnek Ghitta találkozásai Mussolinivel és XII. Pius pápával és kora meghatározó alakjaival, miközben fényképezte őket.És szerelmekről is szól ez a történet, reménytelen szerelmekről. Az emberek is mindig a fényt keresik, mint Ghitta a fényképein, és tudják, hogy reménytelenül keresik, vagy csak pillanatokra érhetik el, mégis ez adja az életük értelmét. Azok a pillanatok, amikor látják a fényt, amikor megérzik a fényt, átélik egy–egy pillanatra a fényt magukban és a másikban – az árnyék helyett. Ezeket a pillanatokat boldogságnak nevezik. Ezekért a pillanatokért élünk.„– Miért hazudik? Az olyan férfias? Tudja, hogy soha nem voltam szerelmes magába. Tudnia kellett. Azért mert maga kívánt és nem kapott meg, azért táplálja magában ezt a hazugságot, hogy szeret? Mi maga, egy kamasz? Megállt a fejlődésben tizenhét éves korában? Azt gondolja, hogy én itt Budapesten két gyerekkel meg egy férjjel, ostrommal meg zsidóüldözéssel, szocdemüldözéssel meg éhezéssel nem volt más dolgom, csak magára várni és töprengeni, hogy szerelmes vagyok-e vagy sem? Minek jött ide? Mit képzelt? Mit akar? Várom a választ! Válaszoljon.– Meg akarom csókolni.”"