Személyes források és a történelmi tapasztalat elbeszélése. egyének és közössége

Hogyan olvassunk naplót, önéletrajzot és más típusú személyes történeti forrást? Ez a fő kérdése ennek a kötetnek, amelynek kettős célja van. Egyrészt konkrét szövegek alapján általános szempontokat, útmutatót kínál a személyes történeti források értelmezéséhez. Másrészt néhány esettanulmány során igen részletesen bemutatja e szempontok használhatóságát, miközben adott szöveg filológiai vizsgálatát is elvégzi. Ami a vizsgálati kérdéseket illeti, a következőkre kell gondolni: Miként lehet a szerző saját korában keletkezett regényeit személyes forrásként értelmezni? Miként deríthető ki a szerző szándéka és miért hasznos követni: hogyan változott a szerzői elbeszélés például különféle naplóverziók során, levelek és regények, emlékbeszédek és önéletrajz között? Mennyiben formálták ezeket az elbeszéléseket a műfaji szabályok és a közönség normái? Találhatók-e nem-specifikus különbségek a személyes forrásokkal való foglalkozás során? Milyen módon működik a történészek (az olvasók) által használt „értelmezési keret” a naplók, önéletrajzok olvasásakor? Mennyiben határozzák meg a személyes források használatát a történetírás egyes részterületein zajló változások?A kötetben mindezek mellett hangsúlyos a tapasztalat történetének témája, hiszen fontos kérdés: a személyes történeti forrásokból vajon megismerhető-e valakinek a múltbeli, megélt tapasztalata – és ha igen (vagy nem), miként válik történelmi tapasztalattá?A személyes történeti forrásokról és tapasztalatról szóló kötet az 1848 és 1948 közötti Magyarország történetéről tudósító naplók, önéletrajzok, másféle visszaemlékezések, levelek és regények elemzésére épít, példái innen valók.