Sarjerdő

Lanczkor Gábor új kötete egyszerre tűnődő séta és hajszolt sietség. Barangolás Vas megyétől Indiáig, és sírkertek kötelességtudó bejárása. Kitérők nélküli út, mert maga a kitérő a cél. Utazni, emlékezni itt feladat és tartozás – amelyet e könyv konok meggyőződéssel, mégis fesztelen természetességgel teljesít. De mitől torpan meg a láb? Egy esetleges falu temetőjének lemállott betűitől éppúgy, mint egy ismerős sír közelségétől. És le kell jegyezni a feliratot, és írni kell róla – tárgyilagos, nyugodt egyszerűséggel, a költőre jellemző szomorú alázattal –, hogy kicsit talán tisztábban léphessünk a következő sírhoz. Gandhi és Hitler. Ady és Szálasi. Az apa és az út menti kőkeresztek. Halad fejfától fejfáig, mintha ősi rítust végezne mindennapi dísztelenséggel és ünnepélyes méltósággal, lassan. Mégis valóságos sodra van, akár egy beomló csempészalagútnak.„Holttest nem eleven. Halotti versek nem temetői versek. Ég nem föld. Temető nem szülészet. Temető nem sarjerdő. Sarjerdő nem ősvadon.”