Róma felett az ég újra lángol

Utolsó szonettVisz az idő, megyek utánad,talán porszemem meg is találhatvalahol utolsót lehelveszívedből nyílt virágkehelyre,s akkor a lelkünk másik korbankigyullad egy csipkebokorbanpiros bogyókkal fényárt vetveeljövendő szerelmesekre.Leszünk hajukkal szálló illat,melyet a szél ajkával illet,nyelvük hegyén csókokra ringórózsaszínű ízlelőbimbó, leszünk az összeérő térdük,amikor kirügyezünk értük.Eszteró István: költő, műfordító, ny. magyartanár, 1941-ben született a Temes megyei Végváron. Temesváron él feleségével, két leánygyermeke, három unokája van. Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Babe?–Bolyai Tudományegyetem Filológia Karán fejezte be 1965-ben. Magyar nyelvet és irodalmat tanított Újtusnádon, Resicabányán, Rékáson, Nagybodófalván, Végváron. Utolsó munkahelye a temesvári Bartók Béla Líceum volt. Verseivel a 70-es évektől van jelen a hazai és a magyarországi irodalmi folyóiratokban, antológiákban.Verskötetei: Üveges, 1983; Gondolatok a hölgytárban, 2004; Egy könnyű garni, 2005; Concertino (közös kötet ?erban Foar?ă költővel), 2007; Nirvana gombostűje, 2009; Haza a magányban, 2016.