Peregrináció és erudíció - tanulmányok tonk sándor tiszteletére

Peregrináció és erudíció - tanulmányok tonk sándor tiszteletére

Cikkszám: 9786067391442

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 68

3 410 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

A magyar tudományosságnak régtől fogva szokása, hogy a kiemelkedően teljesítő tudósokat, tanárokat életük egy-egy fordulópontján tisztelgő kötettel köszönti. Nem volt és nincs ez másként szűkebb hazánkban sem, az erdélyi tudóstársadalom jelentős tagjait a Múzeum-Egyesület vagy mostohább időkben az annak örökségét továbbvivő szellemi műhely emlékkötetekkel tisztelte meg. E kötetek sorában lett volna a helye a Tonk Sándor születésnapját köszöntő tanulmányoknak is, megjelenését azonban a Tanár úr már nem érhette meg.A Tonk Sándor halálának 15. évfordulóján, 2018 októberében rendezett konferencia célja a Tanár úr emlékezetének felelevenítése mellett alapvetően az volt, hogy tudományos pályáját az általa is művelt tematikákhoz kapcsolódó előadások révén értékelje és méltassa. Így az e kötetben helyet kapott írások jelentős hányada az erdélyi diákok középkori peregrinációját bemutató legnagyobb hatású munkájához, egyúttal első könyvéhez, illetve ennek a kora újkori vándordiákokat tárgyaló folytatásához kötődik. Emellett a változatos tematikájú írások az egykor általa kezdeményezett kutatómunkák legújabb eredményeit foglalják össze, illetőleg egy-egy olyan kérdéskört tárgyalnak, amely egykor a Tanár úr érdeklődésének is homlokterében állt.

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!