Ördögök i-ii.

A XX. (vagy akár – most már – a XXI.) század apokaliptikus megpróbáltatásainak ismeretében erős késztetést érezhet az olvasó, hogy megvalósult jóslatokként tekintsen Dosztojevszkij írásaira; és különösen igaznak látszik ez a szerző politikával és baljós előérzetekkel leginkább átitatott művére, az 1872-ben megjelent Ördögökre. Csupa gyötrődő, vívódó, kisszerű életének magasabb rendű értelmet kereső lélek a regény szereplője: nyughatatlan lakói egy átlagos orosz kisvárosnak, melyet egyre jobban behálóznak a nihilista-anarchista eszmék és csoportosulások. A szövevényes konspirációk középpontjában Dosztojevszkij egyik legtalányosabb regényalakja, Nyikolaj Sztavrogin áll – az erkölcsi megfontolások nélküli „új embertípus” megszemélyesítője, aki a környezetében szunnyadó végzetes ideákat felerősítve mozgásba lendíti a végül tragédiába torkolló eseményeket. Az Oroszországot megszállt ördögök elszabadulnak, s kísértetiesen felsejlenek az emberiség eljövendő jótevői, akik az egyetemes boldogságért cserébe több millió levágott fejet követelnek…Az Ördögök a csalóka eszmék, hangzatos jelszavak és hősi pózok álcájában megjelenő gonoszság máig érvényes feltárása – megrendítő művészi látomás a hagyományos értékektől elszakadt modern emberről, aki oly könnyen válhat gyilkos ideológiák eszközévé.