Önéletbaj

A – G-ig olvashatjuk ebben a könyvben az Önéletbaj lexikonját, ahol talán éppen az utolsó versben megjelenő kombinóval utazhatunk a fotókon keresztül a Margit hídtól és a pillérébe rejtett fekete lyuktól az elmúlt idő elmosódott világán keresztül a „szétloccsant ég alatt” a Városmajori Jézus Szíve templom Bauhaus tömbje felé. Ha a verseket olvassuk, ez az út jóval hosszabb az első fekete lyuk vonzásától, amely a gyermekkor finoman felskiccelt kocsmatöltelékekkel belakott világa óta kísér(t)i egészen ama végsőig. Erről azt írja: „lelkemig hatolva beláttam, hogy elveszítettem ezt az élet nevezetű játékot, amibe féregjáratom végére értem, ahol vagy beránt végleg a fekete lyuk, vagy teológiai vita nélkül elhiszem bármilyen isten létezését, akinek segítségével a magam által teremtett vákuumból meríthetek energiát, s aki képes helyreállítani szétcsúszott értelmem.” Ezek a szövegek és képek éppen arról beszélnek, hogyan csúszik szét és hogyan áll helyre egy élet és mindezt teológiai vita nélkül teszik, valamiféle zsigeri őszinteséget keresve, mégse nyersen, hanem sokszor játékosan szembenézve azzal, hogy az élet baj és játék. Olyan játék, ami nem babra megy. Olyan baj, amellyel küzdeni, és amelyről különféle formákban beszélni lehet. És felhívja arra a figyelmet, hogy a baj mögött vagy mellett, vagy éppen annak ellenére mennyi parányi szépség is lapul benne, mely lehet egy vers, egy arc, egy régi szék, egy fodrozódó víztükör, vagy éppen egy madár röpte.Modor Bálint