Olvasónapló 2012-2013

Olvasónapló 2012-2013

Cikkszám: 9789639512832
Szerző: HELLER ÁGNES

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 51

2 540 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Heller Ágnes legújabb könyvét többszörös véletlen szülte – vagy inkább a véletlen maszkja mögött alakoskodó aktualitás szükségszerűsége?Nemrégen a Múlt és Jövő folyóiratban új rovat indult Olvasónapló címen, amelyben a szerzőket arra kérték, hogy négy-öt könyvről írjanak – legyen köztük újdonság s legyen, ami a szerzőt érdekli, írták azt bármilyen nyelven és bármelyik korszakban. Persze Heller Ágnes teljesítette ezt a kérést először – játszi gyorsasággal. Sőt: olyannyira beleszeretett ebbe az öndokumentációs gyakorlatba, hogy, mintegy lelki és önkifejezési szükségletként, hónapról hónapra folytatta ezt az önmagával és az olvasmányaival folytatott sziporkázóan szellemes párbeszédet. Lehet, még ő is azt hiszi, hogy a véletlenül a kezébe akadó könyvekről írt – hozzászőve „mindennapi élete” jelenének naplószerű eseményeit, valamint a könyvekhez, szerzőkhöz s magához az olvasás kultúrájához fűződő személyes emlékeit. A könyvet egyben olvasva azonban kiviláglik, hogy a filozófus újabb jelentős és újszerű teljesítményéről van szó, ahol, ha játékos formában is, de visszatért korábbi érdeklődési területéhez: az esztétikához, amelyet mestere, Lukács György kedvéért szorított háttérbe. Most mégis kikívánkozott belőle – akár egy korábbi művében: Az új történelmi regényben – mindaz a mondandó, ami az írásról és műfajairól benne megfogalmazódott. S ez a forma adott keretet, hogy kifejtse eszméit az emberi kapcsolatokról, a szerelem természetéről vagy a történelem ún. ismétlődéseiről és szükségszerűségéről. Azzal a jelentős, s rá annyira jellemző, nóvummal, hogy nemcsak klasszikusokat vagy tisztán szépirodalmat elemez (illetve: fogyaszt, akár az „istenadta nép” nagy része), hanem a populáris és divatos szerzőket és műfajokat is érdeklődéssel „falja” (detektívregényt, thrillert, önéletrajzot) – hogy a világot sokrétűbben megismerje és megragadja. Ha ezt a Gutenberg-galaxis végi nagy kalandot kellő számú érdeklődés fogadja – a vállalkozásból évkönyv lesz.

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!