Ólomcukor

Bányai Tibor Márknál egyszerre van jelen az analitikus tekintet kegyetlensége, a „No Exit” ezredvégi hisztériája és Dylan Thomas gyöngéd dühe a közelgő éjszakával szemben. „És nektek, érdeklődsz egy kávézó galériáján” – ritkán látni embert ennyire vergődni, főként úgy, hogy az ember maga mintha nem is volna jelen; nem több, mint a lepedőn hagyott gyűrődés. Miközben éljük hiábavaló életünket, „beérik az első füge Lundban a botanikus kerttől a szemészeti klinika felé az úton” – nem a világ részvétlen, velünk van baj. Vigaszt meríthetünk belőle, hogy a fájdalom – „a sterilebb, tehát igazabb szó” – segíthet megszabadulni a frazeológiától és a beszédet ellehetetlenítő képektől.Letaglózó erejű, kiérlelt költészet.(Bartók Imre)