Nyílik a lélek

Barátaim születésnapjára készített köszöntő írások alkalmul szolgáltak, hogy rátaláljak arra a poétikai kettőslátásra, amely a Szabó Lőrinc-i pálya képét – és egyben a 20. századi líra olvasását – átgondoltatja velem. Mintha Rilke Befejezetlen elégia című írását (1920) folytatnák: T. S. Eliot Az üresek című verse 1925-ben a személyiség „pokoljárása”, „kiüresítésének” szenvedtető Golgotája és egyben a derűért vívott küzdelem megképzése, a poklok kísértéseinek elviselésére felerősítő poétikai újraszerveződés. Zárul a háborús kataklizmát átélő Mauberley, és nyílik az Énekek 20. századra vetülő szenvedés és fénnyé válás panorámája Pound zavart életében. Majd a Yeats-hirdette „tragic joy”. 1927–1928-ban pedig Szabó Lőrinc költészetében nemcsak a Te meg a világ tragikus szemléletű személyiség-látomása születik meg, de megjelenik a „harc az ünnepért” jellegű elégikus poétikájú Tücsökzene lehetősége is.Ekkor írt – utóbb publikálatlan, vagy így-úgy átdolgozott – versei egyszerre felépítenek egy-egy gondolatmenetet, és meg is bontják azt. Kétségbeejtő elkeseredése egyben a létezésen való elcsodálkozásának alkalmává nemesedik. Poétikájában megtalálja, amit emberként elveszteni vélt egy életen keresztül. A kétségbeesés végigkövetésének paradox gyönyöre a kifejezés örömén érzett „hálaadást” telepíti versei rejtett megoldásaiba. A meg nem értett világ a versalkotás fájdalmas gyönyörében kap értelmet – az életében magát otthontalannak érző, pusztulására elszántan tekintő ember versével helyet találhat az Univerzum teljességében. A „de profundis” a „lux perpetua” visszhangjára vár.Kötetem egy új századi olvasó kísérlete a most hagyománnyá magasodó líra olvasására.