Nőből is megárt a nagymama -

Nőből is megárt a nagymama -

Cikkszám: 9789632932231
Szerző: PATAKI ÉVA

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 55

2 770 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

A szerzőnek immár harmadik regénye a Nőből is megárt a nagymama. A játékos cím mögött - a könnyed női kalandok és a káröröm-vicces nagymamai felsülések mellett - sokkal komolyabb lélektani elemzések sora is rejtőzik: egy valódi női fejlődésregény.<br>Pataki Éva ezúttal a nagymamává válás ígéretes, de egyúttal rögös útján vezeti végig az olvasót. Öt év történéseit meséli el keresetlen őszinteséggel, csipkelődő humorral, ahogy már megszoktuk tőle. Előző regényeit (Még egy nő, Ami elveszett) a megkapóan személyes hangvétel és a finom önirónia tette sajátosan egyedivé; ezúttal még őszintébb, még fanyarabb a humor, még elevenebbek a hétköznapi mozzanatok.<br>Ez a sokrétű könyv elsősorban azoknak íródott, akik maguk is megélték a női lét különböző stádiumait, akik kíváncsiak lányuk, anyjuk, nagyanyjuk, vagy épp unokájuk szempontjaira – és ilyenek a férfiolvasók között is jócskán előfordulnak. A szerző örök témája megmaradt: a nőről és a női szerepkör változásairól, múló és maradandó értékeiről, a generációk között vibráló feszültségekről és ezek ellenére mégis: az egymásra utaltságukról beszél.<br>Egy humoros, egyúttal szomorkás nagymamakönyv kerekedik ki Pataki Éva tollából. A Nőé, aki sosem öregszik meg igazán: mert ő a csábító és dédelgető, a vajákos unokabűvölő, a kétbalkezesen is bölcs – az ÖRÖK Éva.<br>A regény szórakoztatóan mesél az együtt élő nemzedékek kapcsolatainak nehezen kibogozható, de varázslatos szövedékéről.

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!