No comment 1

No comment 1

Cikkszám: 9786155847707

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 55

2 770 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Az ember olyan lény, akire a magával hozott, örökölt sajátosságok mellet, maga az „élet” pakolja rá a különféle személyesnek mondott, azzá vált, jellembeli, moralitást adó „bélyegeket”, így aztán minden emberi lény egyfajta egyedi egyetlen kollázs-teremtmény. Mint, amikor a művész mindenféle „oda nem illő”, illetve oda illő „anyagot” pakol rá üresen tátongó farost lemezére…Jelen mű természetesen „kortárs”, nagyon is az, sőt, beleugrik a már csaknem létező „poszt-jövő” világaiba is, ahová az egyének (sokszor csak egyedek…), mint gazdáik a kutyáikat, úgy húzzák maguk után felmenőik és közvetlen nemzőik múltját, egy történelemnek is nevezett, jobbára embergyilkos rettenetet…Ebben a történelmi időutazásban is kibontakozik – Amerikától Japánig – a szereplők igazi mai sorsa, melyre leginkább a kétségbeesett önmagam-keresés, hazátlanság-érzet, teljes tanácstalanság nyomra rá bélyegét, ami, bizonyos szituációkban néha kabaréba csap át. Minden egyes szereplő egy jel; egy önmagát felmutató, magányosan vergődő lelki romhalmaz. Világregény; amerikai, német, magyar és japán tragédiákkal, híres írók, gondolkodók, rockzenei dalszövegek megidézésével mutatja meg, hogy miféle világban is élünk, és mindez hová is vezethet…Mindeközben versek és széppróza…

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!