Meghalt a latin, éljen a latin!

NON VITAE SED SCHO­LAE DIS­CI­MUS! - Az a baj, hogy „az is­ko­lá­nak, nem az élet­nek ta­nu­lunk" - az ere­de­ti­leg így fo­gal­ma­zott mon­dás a fi­lo­zó­fus Se­ne­ca szem­re­há­nyá­sa volt az első szá­zad­ban. Sza­vá­ra ma is ér­de­mes fel­fi­gyel­ni. Wil­fried Stroh köny­ve nem "is­ko­lás fokon" te­kint vissza a latin nyelv által őr­zött kin­csek több mint 2000 esz­ten­dős múlt­já­ra. Meg­győ­ző­dé­se, hogy az ősök­kel való meg­is­mer­ke­dés a most élők szá­má­ra is se­gít­ség. LA­U­DA­MUS VE­TE­RES, SED NOST­RIS UTIMUR ANNIS - „Di­csér­jük az ősö­ket, de a je­len­kor­ban élünk." Ez Ovi­di­us mon­dá­sa idő­szá­mí­tá­sunk for­du­ló­já­nak idő­sza­ká­ból, ame­lyet így is ér­tel­mez­het­nénk: El­is­me­rő sza­vak­kal te­kin­tünk az ősök­re, mert se­gít­sé­get re­mé­lünk tőlük mai éle­tünk szá­má­ra is. Ebben az eset­ben talán igen­nel tud­nánk fe­lel­ni (ITA EST mon­da­nánk), ha va­la­ki ezzel a kér­dés­sel lepne meg ben­nün­ket: Do you speak Latin?A könyv címe nem lel­kes él­jen­zés, h