Malomszeg

Malomszeg

Cikkszám: 9786156285164

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 62

3 100 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Daday Loránd (írói álnevei:Székely Mózes, Derzsi Mihály, Kovács Bálint) (Beszterce, 1893 - Dés, 1954) a Monarchia békés éveiben született, de ifjú éveiben Trianon drámai következményeivel kellett szembesülnie. A kolozsvári református teológia hallgatója volt, majd a budapesti egyetemen szerzett filozófiai doktorátust. Székely Mózes néven Budapesten kiadott regényeivel nemcsak irodalmi, hanem politikai körökben is nagy feltűnést keltett. Első regénye, a Zátony ugyanis azt a folyamatot mutatja be leleplező erővel, hogyan hull szét az erdélyi magyar földesúri birtok a feltörő román burzsoázia és a földet követelő parasztság kettős nyomása alatt. "Írásban elkövetett felséggyalázás" vádjával hat hónapi börtönre ítélték. Következő regényében, a Csütörtökben már a munkásosztály helyzetét jellemzi. Kiszabadulva a Korunkhoz közeledett, ahol 1936-ban Derzsi Mihály névvel néhány novellája is megjelent. Később ugyanitt Kovács Bálint név alatt publikált. Szoros személyi barátság fűzte Gaál Gáborhoz, s ez irányt adott lehetőségeinek. Az 1940-es évek elején tanfelügyelői állást kapott Désen. A második világháború után Dés városának polgármesterévé választották, majd az MNSZ aktivistája, s 1946-tól a dési líceumban tanárként működött haláláig.Az Irodalmi Jelen Könyvek kiadásában novelláinak gyűjteményét olvashatjuk. A kötet több írást is közöl a szerzőről és munkásságról.

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!