Magyarországi boszorkányperek oklevéltára ii. kötet

Magyarországi boszorkányperek oklevéltára ii. kötet

Cikkszám: 9786156385543

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 64

3 200 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Komáromy Andor (Péterfalva 1861. – Budapest 1931.) levéltáros, történész, az Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában, az Egyetemi Könyvtár archívumában, majd 1886-tól az Országos Levéltárban dolgozott. Ahhoz a történésznemzedékhez tartozott, amely a történeti források feltárását tekintette fő céljának. A boszorkányperek anyagának közreadása a boszorkányszervezetek és a boszorkányképzetek történeti hátterének tisztázása szempontjából jelentősek. A boszorkányhit és az annak alapján kifejlett boszorkányüldözés, mely főleg Nyugat- és Közép-Európában több századon át, mint egy járvány rémesen pusztított, sok százezer áldozatot követelt, az emberiség szellemi és erkölcsi fejlődése történetének sötét foltját alkotja; egyúttal azonban számos tudományág számára érdekes, fontos kérdéseket tár fel.Önmagában véve az, hogy az emberek ily nagy tömege pusztult el, oly vádak súlya alatt, melyeknek hangoztatását is most esztelen badarságnak tekintjük, komoly figyelmet követel. Fokozza a megdöbbenést az a látszólagos ellentmondás, hogy a középkori babonáknak ez a vészes kialakulása legádázabban, nem a középkor sötét századaiban dühöngött, hanem az újkor ragyogó hajnalán: a felfedezéseknek, a művészetek virágzásának, a tudományok újjáéledésének korában; melyet egyúttal a lelkiismeret és a gondolatszabadság kivívása korának szokás tekinteni.

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!