Mackensen katonáival

Mackensen katonáival

Cikkszám: 9786156016485
Szerző: URAI DEZSŐ

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 79

3 960 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Urai Dezső (1875–1966) író, színikritikus, szövegíró és operettszerző volt. Ő írta a Cigánykirály és az Asszonykám című operettek szövegkönyveit, de két háborús regény is fűződik a nevéhez, A provence-i hadifogoly és a Mackensen katonáival. A jelen kötet az utóbbi beszámoló fakszimile kiadása, melyhez hozzátartozik az a kiadatlan fotóanyag, amelyik a Fortepanhoz kerül néhány évvel ezelőtt. Így együtt soha nem publikált kiadvány jött létre, ami páratlan a maga nemében. Szinte izzik a napló minden oldala, a szerzővel ott járunk a Balkán hegyei között, ahogy évtizedekkel korábban Nopcsa báró jegyezte fel Albánia, Szerbia, Koszovó vagy Macedónia topográfiáját. A mintegy kétszáz fekete-fehér fotó szenzációs pillanatképek sora, jól kiegészítik a katonai naplót, noha az író Urai nem volt hivatásos fotós, de éppen ez adja meg a különleges hangulatát e rendkívüli képtárnak, melynek kezdő dátuma 1914, záróakkordja pedig 1917. A délszláv front képein túl számos budai felvétel is bekerült a képek közé, a tábornok Mackensenről készültek nemkülönben, továbbá temetői felvételek, a macedón „hétköznapok” képsorai, de hadifogoly- és katonai képek, valamint életképek úgyszintén.Részlet a bevezetőből: Mint haditudósítónak a német csapatoknál volt beosztásom, és java időmet Mackensen tábornagy parancsnoksága alatt töltöttem. Az ő katonáival voltam Lembergtől Breszt-Litovszkig, azután Szerbiában, az egész diadalmas offenzíva alatt, végül Macedóniában a görög határig, olyan távolságnyira, hogy a szaloniki-i öblöt és az entente csapatszállító hajóit jól megfigyelhettem. Amit eközben láttam, soha egészen megírni nem tudom.A görög vidékről pedig eképpen ír: Hat kilométernyire lévén a görög határtól, nem állhattam meg, hogy Görögország földjére ne lépjek és ne lássak legalább egyet azok közül a katonák közül, akiket olyan mohón és epedve csábít az entente. Fölkerekedtünk tehát néhányan és legfölebb húszpercnyi autózás után már meg is állottunk egy magas rúd előtt, amelyikre széna volt fölcsav

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!