Labirintus vagy

Rózsássy Barbara költészete unikumot képvisel abból a szempontból, hogy míg versei többnyire befelé fordulnak, saját belső világából táplálkoznak, mégis mindenkihez szólnak. Elsősorban azért, mert a vers nála nemcsak a magát megmutatni vágyó költő terepe, hanem a létezés feltétele. Olyan közeg, amelyben otthonosan mozoghat korunk olvasója – aki egyszerre képes átélni a befogadás élményét, és érzékelni azt az őt körülvevő közeget, mely őt mint olvasót mind inkább eltávolítaná a költészettől. Ez a kettősség: a költészet élményszerűsége, az ehhez, mint éltető erőhöz való mindenáron való ragaszkodás, és a vers „kitaszítottságának” megélése Rózsássy Barbara új kötetében jól nyomon követhető.