Koltai 80 - filmeskönyv

Koltai 80 - filmeskönyv

Cikkszám: 9789635433681
Szerző: GAÁL ILDIKÓ

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 95

4 750 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Még a Színművészeti Egyetem elsőéves dokumentumfilm-rendező hallgatója voltam, amikor az egyik tanárunk behozott az órára egy vadonatúj, frissen készült filmet. Azt mondta, nézzük meg, aztán beszélgessünk róla. Ez volt a Sose halunk meg, Koltai Róbert első rendezése. Egyetlen gondolat motoszkált akkor bennem, aminek aztán parázs vitát provokálva hangot is adtam az egyetemen: ennek a filmnek minden kockájából árad a szeretet.A filmet is, bennünket is megérlelt azóta az idő.Nem sejthettem, hogy pontosan 30 év múlva olyan könyvön fogok dolgozni, amely Koltai Róbert filmjeivel foglalkozik, és őt nem csak mint filmrendezőt, filmszínészt, hanem mint életem párját is kérdezem majd.A szubjektív kifejezés ily módon talán adja magát, a monográfiát pedig az magyarázza, hogy a könyv Koltai Róbert mintegy 15 filmjét és az elmúlt közel 30 évet öleli át.A könyvben mesélnek többek között: Bunyik Béla producerDarvas Ferenc zeneszerzőDés László zeneszerző, zenészGrecsó Krisztián íróKern András színművészMiklós Mari vágóVámos Miklós íróNógrádi Gábor író A szerzőrőlGaál Ildikó vagyok, színházi rendező, rádiós műsorvezető, de legfőképpen kíváncsi ember. Érdeklődésem tárgya pedig a másik ember. Filmen, színházban, rádióban és a magánéletben is. Kapcsolódni szeretek. Érteni, érezni, létrehozni.

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!