Kábépé

Budapest, 1960-as évek. Kunoskó Mihály, az Államvédelem derék, csőlátású tisztje munkája során saját költő-unokaöccsével kerül szembe, aki így egyike lesz azoknak, akik ellen Kunoskó felgöngyölítő akciót indít útjára. A történet másik szálán a legfelső vezetésbe frissen kooptált Ámbra Gyula mint „új seprű” azt sugallja az Öreg becenévre hallgató vezetőnek, hogy némi jobbra tolódással nagyobb népszerűségre tehetne szert. Sőt, ha baloldali veszély üti fel a fejét, ezzel a Nagy Szomszéd előtt is meg lehetne indokolni, hogy miért tartunk arra, amerre éppen kileng az inga. A probléma csak az, hogy tényleges baloldali veszély az istennek sem akar előállni…„Megnyugtathatlak: nem ok nélkül vagy feszült, a helyzet tényleg szar. Langyos pocsolya lettünk, nincs egy árva vadsztrájk, sehol semmi uszítás, nem ragasztgatnak tiltott plakátokat, jóformán suttogó propaganda sincs. Mintha nyugállományba vonultak volna a diverzánsok! Üzenem a feleségednek, hogy abban, ha mostanában zaklatottabbnak lát, nincs semmi rendkívüli. … Néha, mikor a kiúton töröm a fejem, még őrültségeket is gondolok, talán nekünk magunknak kéne gondoskodnunk atrocitásokról, hadd legyen mivel foglalkozni. Az éj leple alatt, valami elhagyatott környéken a falra firkálhatnék, vagy leverhetnék egy vörös csillagot, ezzel príma munkát adnék nektek, és a valódi ellenség is elszégyellné magát, amiért csak lazsál. Ki tudja, hátha nekibátorodik?”