Jó leszek

Jó leszek

Cikkszám: 9786155730382

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 54

2 700 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Berkesi Zsuzsa Jó leszek című regénye egy kamaszlány történetén keresztül a gyerekekkel szemben elkövetett szexuális abúzussal szembesít.A szerző ezzel az új könyvével a nem érintettek számára is érthetővé szeretné tenni a gyermekkori szexuális bántalmazás pszichológiai hátterét. Megmutatni, min mennek keresztül az áldozatok, akiknek tudniuk kell, hogy nincsenek egyedül; a kívülállóknak pedig azt kell tudniuk, hogy mennyire nehéz egy ilyen helyzetből szabadulni.„Régen az apja bejött reggelente, hogy megnézze, miért ég nála a lámpa, de szerencsére már leszokott róla. Azt sem tudta, az anyja tudja-e, hogy alig alszik éjszakánként, sosem merte elmondani neki. Amikor délutános volt, mindig bejött hozzá tizenegy körül, amikor hazaért a munkából, ő pedig mindig úgy tett, mintha aludna. Lelógatta a kezét az ágyról, hogy anyu finoman visszarakja – imádta ezt az érzést, szerette az érintését, szerette azt is, hogy ilyenkor nem kell megszólalnia, nem kell semmit sem csinálnia, átadhatta magát a tapintás melegének. De anyu már úgy gondolta, hogy nincs szüksége erre, mert már ťnagylányŤ. Hogy mit jelent ez a nagylány, nem tudta. Nem érezte magát nagynak, igaz, kicsinek sem – évek óta benne volt ez a kettős érzés: nem vagyok már gyerek, nem vagyok felnőtt sem, mi vagyok én tulajdonképpen?Kicsúszott a lába alól a talaj, úgy érezte, nem bírja tovább. Tegnap próbált az anyjával beszélni – az ezredik ilyen alkalom volt már, hiszen gyötörte a titok, és nem akarta ezt a kínlódást –, de megint nem sikerült. Hogyan lehet ilyet elmondani, gyerünk, mondd már, most kell beszélni, amíg még bírsz – aztán bejött az apja, és minden szertefoszlott.”

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!