Ingmar és woody (5db darab)

Ingmar és woody (5db darab)

Cikkszám: 9786155667244

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 67

3 340 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

"1974 óta jelennek meg verses- és novellásköteteim, regényeim, most pedig itt egy drámakötet is. Színdarabokat a kétezres években kezdtem írni. Az elsőt, amely a Hamletre építve sarkából fordítja ki Shakespeare történetét, 2007-ben a Szegedi Nemzeti Színház felolvasóesten mutatta be. Ugyanez történt a szintén 2007-ben, a Színház című folyóirat mellékleteként megjelent Ingmar és Woody című halálos komédiámmal, amelyet később Lukáts Andor színháza, a Sanyi és Aranka juttatott el a felolvasó előadásig.Annak idején Darvas Ivánnak és Kern Andrásnak szántam, de sajnos nem lett belőle semmi. Viszont kezemben van Darvas Iván 2006. júniusi levele, amelyben nyilván némi túlzással, de számomra máig nem felejthetően így ír: „Életemben nem tartottam még a kezemben ilyen fantasztikus darabot! Remek! Megkockáztatom: zseniális! Az iróniának (azaz a távoltartásnak), ugyanakkor az ábrázolt személlyel való teljes azonosulásnak ezt a különös elegyét sehol máshol nem olvastam még.”A többi néma csend, mondhatnám, de azért a Bot című dráma is megjelent a Koltai Tamás szerkesztette Színházban.És még van két másik, egészen friss. Tessék! Én türelmesen várok a világhírre."

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!