Holokauszt - történetek

Holokauszt - történetek

Cikkszám: 9789633558348

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 103

5 160 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

„Én igazán a legkisebb okot sem adtam kiutasításra, hiszen már süketségemnél és tudatlanságomnál fogva sem kerülhettem abba a helyzetbe, hogy az állam érdekeire, a közrendre és közbiztonságra aggályos lehessek. Alázattal könyörgöm, hogy még hátralévő pár napomat ne méltóztassék súlyosabbá tenni kiutasításommal, ne küldjenek egy idegen országba, ahol ma már senkim sincs; itt éltem le életemet, és itt szeretnék örök pihenőre térni.” „A holokauszt minden egyes magyar állampolgár részvételével történt: mindenkinek volt a zsidótörvények által érintett szomszédja, barátja vagy üzletfele. Az átlagember esetében a felelősség elhárítására szolgáló ťparancsra tettemŤ megfogalmazás megfelelője a ťnem is tudtam rólaŤ. Klacsmann Borbála könyve ennek a kényelmes és megszokott elbeszélésnek minden elemét megkérdőjelezi, és konkrét eseteken keresztül mutatja be, hogyan nyilvánította a magyar állampolgárok egyik része a másikat minden következmény nélkül ťmásnakŤ. (…) Azt, hogy mi hangzott el és milyen döntések születtek az ebédlőasztaloknál a gőzölgő levesek felett vagy a befüggönyözött szobák sötétjében, melyeknek hatására (…) kérvényeket, beadványokat tettek egyes állampolgárok más állampolgárok ellen, nem tudjuk, csak sejthetjük. De ezeknek a döntéseknek az írott forrásai megmaradtak, és rájuk épül ez a könyv. A kapzsiság és a bizonyosság, hogy meg lehet úszni, sok tízezer magyart késztetett rá, hogy mások kirablása és halála árán javítson anyagi helyzetén.”(Részlet Pető Andrea előszavából)

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!