Hazudtam neked

Hazudtam neked

Cikkszám: 9789636896492
Szerző: OLÁH GÁBOR

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 48

2 380 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

„Igenis, hazudtam neked. Rengeteg apróságot, mert az olyan vicces, mert szükséges, mert nélküle száraz és unalmas (fontos szó!), és egy lényeges dolgot, mert nem akartam fájdalmat okozni. Kinek? Egyikünknek se, tudod, ami neked fáj, az előbb vagy utóbb nekem is fáj.”Oláh Gábor regénye Flóra egyes szám első személyben elbeszélt vallomása férjének a huszonhat évvel ezelőtti önmagáról, a tizennyolc éves lányról, az éveken át titokban tartott első szerelemről, és arról, hogy miért nem beszélt eddig erről. És miközben fény derül a titokra, megelevenedik az 1980-as évek Budapestje, megismerünk egy bolondos értelmiségi családot és annak baráti körét, az utolsó fejezetből pedig az is kiderül, ki hova jutott mára. A Ciceró Könyvstúdió gondozásában megjelent Holnap más leszek című ifjúsági regényéhez hasonlóan, Oláh Gábor, Balázs Béla-díjas filmrendező szerzőként ismét női szerepkörbe bújik, és bebizonyítja, hogy remekül ismeri a női lelket…

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!