Hangszerek és ideológiák - ősi, népi, nemzeti és multikulturális hangszerek – in

Cikkszám: 9786155167546

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 64

3 180 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Miután 1995-ben felvételt nyertem az ELTE BTK Néprajz tanszékére, mindjárt az elsőszemeszterben részt vehettem egy népzenei témájú speciális kurzuson, amit Sárosi Bálintés Pávai István tartottak. Mivel már régóta érdekeltek a honi és az idegen kultúrákzenéi és hangszerei, de zenei végzettségem nem volt, mindketten jó ötletnek tartották,hogy a hangszerek történeti vizsgálatával foglalkozzak, mert honi specialista hiányában,szükség lenne egy néprajzos szemléletű hangszerkutatóra, vagyis egy organológusra.Ezzel kapcsolatban a támogatásukra és a segítségükre továbbra is számíthattam,így a szakdolgozatom témavezetését Pávai István és a doktori disszertációm témavezetésétpedig Sárosi Bálint vállalta el. A disszertációm könyvvé formálásában lektorkéntszintén segítségemre volt Pávai István, ami „A népi hangszerek története és tipológiája”címmel 2015-ben jelent meg és összességében olyan jól sikerült, hogy amikor 2018-ban utoljára találkozhattam Sárosi Bálinttal, az igencsak kritikus mester megdicsértea munkámat. Ám amint azt hozzátette, nem ért egyet a címválasztással, mert ahogyazt kifejtette „Nincsenek népi hangszerek, csak hangszerek, amelyeken népzenét isjátszanak.” Ezen utolsó, építő jellegű kritikai megjegyzése rámutatott arra a tényre,hogy bár a „népi hangszer” gyakran használt kifejezés, a korábbi definíciók áttekintésearra mutat, hogy több, olykor egymásnak is ellentmondó jelentéstartalommal használtákés használják. Ugyanez igaz az „ősi” és a „nemzeti hangszer” fogalmakra is, mertegyiknek sem alakultak ki egységes, tudományosan elfogadott kritériumai, és az adottország értelmiségi rétege döntötte el, nem egyszer kitalált hagyományként, hogy mittekint nemzeti hangszernek. Azonban nemcsak a nacionalizmus, hanem a multikulturalizmusis megtalálta a maga szimbolikus hangszereit, amelyeknek – a különbözőideológiák szimbólumaiként – lényegében a nemzeti hangszerekhez hasonló szerepükvan. A nemzeti hangszerek szimbolikájához hasonlóan a multikulturális hangszerekis pszicho

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!