Gyerekrablás rigában

Gyerekrablás rigában

Cikkszám: 9789634145134

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 48

2 380 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Fordította: Laczházi Aranka„Hajnali négy körül Davuss nyomozó felriadt álmából, mert odalenn az ablak alatt mintha ritmikus kopogtatást lehetett volna hallani, aztán minden elcsendesedett, de az álma már elszállt.”Riga, 1906 adventje. Szinte tegnap volt, hogy a magukat Jauna stravának (az új iránynak) nevező ifjú lettek – meghallva az idők szavát – előbb bevezették a „Latvija” szót álombéli országukra, és az autonómia nem túl nagyratörő célját tűzték ki maguk elé, majd 1905-ben maguk is belesodródtak az Orosz Birodalmat megrázó forradalmi hullámba. Ábrándos lelkek, identitásidealisták, akik valóra akarták váltani a felvilágosodás ígéreteit: a társadalmi igazságosságot és a szolidaritást. Szószólóik kevesen voltak, de a forradalmakat sosem a tömegek robbantják ki, hanem inkább a leghangosabbak. És nincs senki, aki előre felmérné az árat, melyet utólag mindenkinek fizetnie kell.A polgárháború utáni zűrzavarban, az elbukott remények szürkületében szinte észre sem venni, hogy az Esplanade park adventi forgatagában egy hajlott hátú, zavartnak tűnő öregember kinyújtja karját a körhinta felé, és leemel róla három kisgyermeket.OSVALDS ZEBRIS (1975) lett prózaíró, eddig négy kötete jelent meg. Briviba tiklos (Szabadság hálóban) című elbeszéléskötetét 2011-ben a legígéretesebb debütálásnak választották Lettországban. Koka nama laudis (Emberek a faházban) című regényét Lett Irodalmi Díjra jelölték. A Gyerekrablás Rigában, amely a Mi. Lettország. XX. század című történelmi regénysorozatban jelent meg, 2017-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. A regényt több európai nyelvre is lefordították. A szerző legújabb munkája a 2019-ben befejezett Mara című regény, melyben a fiatalok mindennapjaival foglalkozik a mai Rigában. Osvalds Zebris a Lett Írószövetség tagja. 2016-ban és 2018-ban prózaíró mesterkurzust vezetett a Lett Irodalmi Akadémia szervezésében.

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!