Gomolygás - egy író útja

Töredékek, levelek, interjúk 1991–2016 Elena Ferrante ezúttal dolgozószobájába hívja olvasóit. Kinyitja íróasztalának fiókjait, és felkínálja annak tartalmát: regénytöredékeket, leveleket, interjúkat. Elmondja, hogy miért a rejtőzködést választotta, kiadja levelezését a könyveit megfilmesítő rendezőkkel, beszél arról, hogy miért olyan nehéz tömör és hiteles válaszokat adni olvasók és újságírók kérdéseire, miért nem szereti az interjúkat. Megosztja gondolatait az alkotói munka örömteli és küzdelmes időszakairól, kiadatlan műveiről. Érinti a pszichoanalízis, a szülőváros, az otthon, az anyaság, a feminizmus, a gyerekkori emlékek, az irodalmi elődök, az ihlet és a képzelőerő kimeríthetetlen témáit. A kötet végén összegyűjtött interjúkban újságírók, irodalmárok és olvasók kérdéseire válaszol. A több mint húsz év írói hordalékából egy szenvedélyes író arcképe bomlik ki.„A női küzdelmek, a női tényirodalom és szépirodalom nélkül nem lennék az, aki ma vagyok – ezeknek köszönhetem a felnőtté válásomat. Regényírói tapasztalataim – akár a kiadatlan, akár a kiadott műveimet tekintem – húsz év után abban a kísérletben csúcsosodtak ki, hogy a nememet érintő dilemmákhoz hiteles elbeszélői hangot találjak. Ám egy ideje egyre erősebb az érzés, hogy ha ápolni szeretnénk narratív hagyományainkat – amelyek mindannyiunkat megilletnek –, a rendelkezésünkre álló elbeszélői technikákból kell merítkeznünk. Be kell bizonyítanunk – épp azért, mert nők vagyunk –, hogy ugyanolyan tágas és életképes világokat tudunk teremteni, mint a nagy elbeszélőelődök, ha nem jobbakat. Felkészülten, a legkifinomultabb eszközökkel felszerelkezve kell leásnunk a másságunk mélységeibe. És mindeközben nem szabad feladnunk a szabadságunkat. A női elbeszélőknek – akárcsak az élet más területein – nem csupán a többi női elbeszélővel kell felvenniük a versenyt, hanem a valaha élt legtehetségesebb szerzőkkel kell megmérkőzniük. Az írónak az a dolga, hogy legjobb tudása szerint elmesélje mindazt, amit tud és érez, jót