Folyóba hajló fa

éhány pontos szóval teremti sóhajnyi verseit. Egymásra vetül a természet és az ember fájdalma, jótékony bizonytalanság takarja, kié is a félelem, a test sebei a vízé, a fáké vagy az emberé? A versek alanya sokadszor indul álmai után a gyerekkor folyójához, ahol érti a fák nyelvét, éli az idő bugyrait, átérzi a lekaszabolt ágak gyötrelmét, látja a part igaz arcát, olvassa a kavicsokat, fadararabokat, ahol türelmet tanulhat, megidéződhet az apa emléke. Ott hozzá közelít az ég, felismerheti magát, átadhatja testét a sodrásnak, bőre újra lélegzik. Ott határa befelé szélesül, miként jó eséllyel az olvasóé is.Villányi László