Felhasadt egyedüllét - a kerésztny emlékezés

Cikkszám: 9789636460587
Szerző: VARDEN, ERIK

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 44

2 220 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

„Kell-e személyes tapasztalattal rendelkeznem valamiről, hogy tényleg azt mondhassam: emlékszem rá?” Ezzel a provokatív kérdéssel vezeti fel művét a szerző, melyben az emlékezés témájának biblikus, egzisztenciális tapasztalatába nyerhetünk bepillantást. S ki tudná ezt hitelesebben tolmácsolni, mint Varden püspök, egy kortárs szerzetes, aki maga is az emlékezésen keresztül jutott el a megtérésre, annak felismerésére, hogy akit keresett, az már mindig is az övé volt?A hat fejezet mindegyike a Szentírásnak egy-egy emlékezésre indító mondatát járja körül két irányból: egyrészt a biblikus elemzés és a hittapasztalat nézőpontjából, másodsorban pedig mindegyik idézethez hozzákapcsol egy emberi sorsot, melyet gazdagon egészít ki irodalmi, művészeti példákkal. Ahogy halad majd az Olvasó, úgy tárul föl az emlékezés dinamikus folyamata, mely egységbe hoz múltat, jelent és jövőt, életet és halált, Istent és embert.„Amikor az emlékezésről beszélünk, az identitásról beszélünk. Emlékezünk arra, amik voltunk, ami azzá tett, akik vagyunk. Ugyanakkor azzá válunk, amire emlékezünk. Emlékezésünk sohasem csupán a tapasztalat, legyen az sekély vagy mély. Ha bátrak vagyunk, felfedezzük, hogy az emlékezet több, mint a személyesen előhívható emlékek pocsolyája. Emlékezni, valóban emlékezni annyi, mint felvonni a horgonyt, és kivitorlázni a nyílt tengerre, mindazzal a kockázattal és ujjongással, amit ez tartogat.”

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!