Fejedelmi prefektusok erdélyben

Fejedelmi prefektusok erdélyben

Cikkszám: 9789634162728

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 51

2 540 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

„…kéntses Tárház nélkül a fejedelem tsak könyörületességből él, sőt minden szomszédinak laptája”. Ismeretes, hogy Erdély fejedelmei, különösen Bethlen Gábor és utódai, mindent megtettek azért, hogy lehetőségeikhez mérten gyaŹrapítsák a kincstár bevételeit. A kötetben közreadott források és a bevezető tanulmányok révén egy magyarországi minta alapján Erdélyben is meghoŹnosított kormányzati tisztség, a fejedelmi prefektusi hivatal genezisét, fejlőŹdéstörténetét, sajátosságait ismerhetik meg az olvasók. A kormányzati átalaŹkítások terén is koncepciózus Bethlen nevéhez köthető a tisztség kialakítása, amelynek viselői a 17. század második felében már számottevő befolyást gyaŹkoroltak a fejedelemség birtok-, illetve pénzügyigazgatására, és mivel annak élén álltak, rendszerint közvetlen kapcsolatot tartottak fenn a fejedelmekkel, szinte azok „munkatársaivᔠváltak. A prefektusi kinevezés magas rangot és komoly befolyást, de igen nagy terhet is jelentett a kiszemelt személyek száŹmára, hiszen olyan óriási munkával járt, amelyet nem mindig vállaltak szíŹvesen. A kötetben közölt források ízelítőt adnak a prefektusok munkásságának fénykorából, de rávilágítanak arra is, hogy honnan származtak azok a kincsŹtári bevételek, amelyek segítségével Bethlen Gábor és I. Rákóczi György előteŹremtette a szükséges állami költségeket, majd Apafi Mihály a történelmi csaŹpások sorozata után lábra tudta állítani Erdélyt. Megelevenednek a korabeli erdélyi kincstári igazgatás mindennapjai, a prefektusok és az alsóbb rangú tisztviselők napi feladatai, valamint az őket irányító fejedelmek hatalomtechŹnikai megoldásai, gazdasági intézkedései, amelyek révén több-kevesebb sikerŹrel próbálták elérni, hogy országuk ne legyen „minden szomszédinak laptája”.

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!