Fegyver csörög

Fegyver csörög

Cikkszám: 9789632675886

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 70

3 510 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Urbánszki László IV. Béla uralkodásának második, a tatárjárás utáni küzdelmekkel teli korszakát örökíti meg regényében. II. (Harcias) Frigyes osztrák herceg 1241-ben kizsarolta a mongolok elől menekülő királyunktól három határszéli megyénket, 1242 tavaszán pedig kihasználva a kivérzett ország gyengeségét, lerohanta Pozsony vármegyét. IV. Béla ekkor még Dalmáciában tartózkodott, a megye nem számíthatott külső segítségre.A reménytelen helyzetben lévő Hont-Pázmány Ehellős megyésispán, a hatalmát és övéit féltő nagyúr minden lehetőséget kénytelen kihasználni védekezés közben. Nemtelen, sőt aljas dolgokat is el kell követnie, sok szenvedést bocsátva arra a népre, amelyet meg akar óvni, hogy reménye legyen a győzelemre. Hajnalig imádkoz-va bánja bűneit, melyeket újra meg újra elkövet, hogy népét megvédje.A regény másik helyszíne Bene falu élet-halál harca. A mongol kivonulást követő hónapokban a falu veteránjai boldogulásukat keresve a Felvidékre mennek, ahol újra harcba kényszerülnek. Ezúttal láncpáncélos, majdnem sebezhetetlen óriásokkal kell viaskodniuk, bár ők csak élni akarnak.Látszólag védtelen embereket is harcba kényszerít szeretteik halála, és újra bebizonyosodik, hogy a „veszett farkasként küzdő parasztok, halászok, pásztorok tettei olykor a csataterek hősi eseményeit is felülmúlják”.

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!