Évkönyv

Évkönyv

Cikkszám: 9789636769413
Szerző: NÁDAS PÉTER

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 71

3 570 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Nádas Péter életműsorozatában jelenik meg az Évkönyv című esszéregény, amely először 1989-ben látott napvilágot, a mostani a negyedik kiadása.„Az Évkönyv tehát egy személyiség, egy alkat, egy gondolkodásmód erőteljes dokumentuma, az én felfogásomban regénye. Vagy az önismereté, így is megfogalmazhatom. Roland Barthes azonban figyelmeztet rá – és ebben az esetben ezt különösen fontos hangsúlyozni –, hogy a műalkotást ne egyszerűen a szerző lenyomatának tekintsük, „mintha az írónak nem lenne egyéb képessége, mint hogy szolga hűséggel önmagát másolja. És ha a műalkotás éppen azt fejezi ki, amit az író nem ismer, amit nem élt át?” Az Évkönyv tehát sem másolat, sem utánzás, sem ámítás, a szavak esztétikai jelentésében, s nemcsak a szerző személyére gondolva. Elbeszélője így helyezkedik el a személyesből kiindulva egy nagyobb körben, mint annak része, nem feledkezvén meg azonban arról sem, hogy e részben az egész, a nagyobb kör is újra helyet foglal, s hogy a kettő közt hol a határ, „arra legalább annyira nem lehet válaszolni, miként arra sem, mikor van vége az alkonyatnak és mikor kezdődik az esteŤ. Ezek az Évkönyv befejező szavai, s értsük most ezeket az egész könyvre nézve is metaforikusnak.”Dérczy Péter„Ma, a futás előtti bemelegítő torna közben, eszembe jutott valami. Két mondatot kellett volna följegyeznem ahhoz, hogy majdan emlékezhessek erre a kétágú gondolatomra. Arra még emlékszem, hogy a két gondolat nem állt oksági összefüggésben egymással. Kölcsönösen utaltak egymásra, s éppen arra lettem figyelmes, hogy milyen nagy távolságból teszik ezt. De utaltak valami harmadikra is, valami egészen súlyosra és alapvetőre. S mintha e harmadik lett volna a gondolat törzse, amiből eredetileg leágaztak. Az eredetüket valamiként elfeledtük (nem, nem én feledtem el, hanem valamennyien!), és egymástól való távolságukból később arra következtettünk, hogy nincsen is egymáshoz semmi közük. E gondolkodásbeli tévedés önkéntelen fölfedezése okozta bennem a csöndes élményt.”

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!