Erzsébet királyné udvarában

Erzsébet királyné udvarában

Cikkszám: 9786156016744

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 95

4 750 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Rónay Jácint, az 1848–1849-es forradalomban és szabadságharcban betöltött szerepe miatt angliai emigrációra kényszerült bencés szerzetes 1866-ban térhetett vissza Magyarországra. Öt évvel később Andrássy Gyula ajánlására már arra kérték fel, hogy magyar történelmi kurzust tartson Ferenc József és Erzsébet fia, Rudolf trónörökös számára. A feladat nem állt távol tőle, hiszen az Angliában eltöltött tizenhat év alatt is elsősorban tanításból és nevelői munkából tartotta fenn magát, többek közt Kossuth Lajos fiai mellett. Eleinte habozott, elfogadja-e az udvari állást, attól tartott ugyanis, hogy a elveivel ellentétes dolgokat kell tanítania, de miután biztosították arról, hogy szabadon követheti meggyőződését, megkezdte Rudolf oktatását. A királyi szülők és a trónörökös közvetlen környezete elégedett volt Rónay munkájával. A sikert látva Erzsébet legkisebb lánya, az ekkor ötéves Mária Valéria nevelésének irányításával is megbízta 1873-ban. A tervet kísérő udvari tiltakozás következtében azonban ezt csak később, 1875 februárjában kezdhette meg. A feladatot végül tanítványa serdüléséig, 1883 tavaszáig látta el. Nyugállományba vonulását követően kezdte meg naplói feldolgozását, egyes szövegek kihagyásával, átírásával emlékirattá dolgozva át azt. Írását nem a nagyközönségek szánta – visszaemlékezését csak tíz példányban nyomtatta ki, ajándékul a számára fontos személyeknek és intézményeknek. A szövegből először 1996-ban jelent meg válogatás, ez azonban elsősorban Rónay 1848–1849-es tevékenységére fókuszált. A jelen kötetünkben viszont az udvari tanárságára vonatkozó feljegyzéseiből válogattunk, amelyek most először válnak hozzáférhetővé a szélesebb olvasóközönség számára.A kötet különlegessége, hogy, Rónay eredeti szerkesztési elveit követve, az uralkodócsalád egyes tagjaival váltott leveleit: így Erzsébetnek küldött, Mária Valéria neveléséről szóló jelentéseit; a főhercegnő szüleihez írt leveleit, és Mária Valériának Rónayhoz intézett sorait is tartalmazza. A vissza

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!