Emlékirat - életképek kolozsvárról, kunczékról és más családokról

"Édes gyermekem, régi tervem, hogy leírom neked mindazt, amit az én drága szüleimről s azok családjáról tudok, hogy maradjon meg legalább ennyi róluk a te emlékedben. Mikor eljött a várt nyugdíjazás, munkához láttam. Nem sokat írtam, évekre félretettem azt, amit írtam, és csak jóval később, édesapád halála után, mikor magamra maradtam, fogtam ismét hozzá.Az élet határán visszafelé fordul az ember azok felé, akiknek az életét köszönheti, akiket szeretett, ha mindnyájukat nem ismerte is, de a róluk szóló mozaikszerű történetek tovább élnek a családban. Ezeket szeretném összeszedegetni neked, megőrizni, mert a te életedben is el fog jönni az idő – szerencsére ez még messze van, s addig a magad életét kell élned –, amikor szívesen fogsz időzni gondolatban azoknál, akik már nincsenek, s akik éppúgy éltek, örültek, búsultak, mint mi, s akiknek már csak az emlékét idézzük mind jobban eltűnő alakjukat. Megpróbálom tehát felidézni azok emlékét, akik nincsenek már, dédszüleid, nagyszüleid, azok gyermekeinek alakját. Keveset, hézagosat tudok róluk, de ezt átadom neked, édes gyermekem."