Emily, a fehér nő

Szobájának kulcsra zárt ajtaja mögött Emily olyan szövegeket ír, melyeknek szaggatott bája csak Rimbaud kristálytiszta prózájához mérhető. Mint valami égi varrónő, verseit előbb húszas csomagokban egymáshoz ölti, majd egy füzetben összegyűjtve a fiókjába temeti. „Eltűnni jobb.” Ugyanabban az időben, amikor felölti fehér ruháját, Rimbaud az ifjúság dühöngő nemtörődömségével egy nyomdász pincéjében lemond varázslatos könyvéről, s a kába Keletre menekül. Arábia szegekkel kivert napsütésében és a szobában, mely Amherst városát négy falán kívülre rekeszti, a szépség e két aszketikus szerelmese azon fáradozik, hogy önmagát elfelejtesse. (C. B.)