Csodák városa

Cikkszám: 9789634193982

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 60

3 000 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Bosszú. Egyike azon dolgoknak, amiben Sigrud je Harkvaldsson nagyon-nagyon jó. Talán nincs is más, amihez ennyire ért. Úgyhogy amikor megtudja, hogy legrégebbi barátját és szövetségesét, a korábbi miniszterelnököt, Shara Komaydot meggyilkolták, csak egyetlen dolgot tehet. Semmilyen halandó erő nem akadályozhatja meg Shara gyilkosainak szenvedéssel teli, rettenetes végzetét.Küldetésének halálos pontossággal való teljesítése közben viszont Sigrud egyre inkább fél attól, hogy ezt a harcot nem nyerheti meg. Rájön ugyanis, hogy Shara gyilkosságának megtorlásához egy titkos, évtizedek óta tartó háborúban kell részt vennie, és legyőznie egy fiatal, dühös istent, valamint fényt derítenie Bulikov, a csodák városának utolsó nagy rejtélyeire. Közben pedig – és talán ez a legijesztőbb – végre a saját elátkozott létezésének értelmére is választ kaphat.Az Isteni városok-trilógia befejező kötete epikus búcsú ettől a felejthetetlen világtól és a bennük élő, emlékezetes szereplőktől. Robert Jackson Bennett nagy ívű, hosszú utat bejáró történetébe az évek alatt nem csak a kritikusok szerettek bele végzetesen, hanem az olvasók is. Az egyes részeket számos szakmai és közönségdíjra jelölték, a szerzőjét pedig befogadták a fantasy fiatal nagyságai közé.

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!