Bolond lyukból - a polkorrekt őrület szemléje 2023

Cikkszám: 9786156476159

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 78

3 890 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Kísértet járja be Európát – a kommunizmus újrafazonírozott változata: a woke.Alig gyógyult ki a nyugati civilizáció egyik fele a szocialisztikus ábrándokból, újra a kertek alatt lopódzik a dühödt harc hevében mindent eltörölni kívánó erőszakos akarat.Csak míg a régi szocialisták az osztályokat, az osztálykülönbözőségeket és a tulajdont akarták felszámolni – és ezzel tízmilliók gyötrelmes kínhalálát okozták –, addig az újsütetű marxisták már az emberi attribútumok megsemmisítésének horrorisztikus álmát szövögetik a fejükben.A szellemi határvédelem fontosságáról szóló művet tart a kezében az olvasó. Tavaly, amikor a Bolond Lyukból első kötete jelent meg, még azt gondoltuk, hogy a könyvben lévő abszurditások soha nem válhatnak a fősodor részévé. Az idei kötet kiadásakor már tudjuk, hogy minden, amit e lapokon olvashat, véresen komoly fenyegetés a normalitásra és a zsidó-keresztény hagyományokon, római jogon és görög filozófián alapuló nyugati civilizációra. A 24. órában vagyunk, hogy kultúránkat ne gyűrje maga alá egy tébolyult és erőszakos kisebbség.

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!