Békebíróság

A magyar apától és osztrák anyától származó, s ily módon kétnyelvűen felnőtt „perlekedő pacisfista” Andreas Latzko / Latzkó Andor (1876–1943) az első világháborúban előbb a 15-ös számú császári és királyi tüzérezredben harcolt az Isonzó-fronton mint hadnagy, mígnem 1915-ben – ahogy később maga is beszámolt róla – gránáttól származó légnyomást kapott: manapság ezt poszttraumás sokknak nevezik, annak idején pedig a „háborús reszketés” szakkifejezést használták rá. Amikor ezt követően az a veszély fenyegette, hogy parancsmegtagadás és dezertálás miatt hadbíróság elé állítják, 1917–18-ban a semleges Svájcban, egy szanatóriumban lábadozva írt egy sor novellát, amelyeket először újságokban adott közre, majd pedig könyv formában is megjelentette őket. Az első kötet, a Menschen im Krieg 1917-ben kapott nyilvánosságot (Emberek a háborúban, Napkút Kiadó, 2017), és világszerte nagy visszhangot keltett. A Max Rascher Kiadó ezért csakhamar (1919) előrukkolt egy másodikkal is, Friedensgericht címmel. Ez a több állandó figurát mozgató, műfaji meghatározásként „regénynek” nevezett Békebíróság az Emberek a háborúban-hoz hasonlóan szintén egy sor lazán egymáshoz illeszkedő novellából áll, s magát a háborút állítja irodalmi úton békebíróság elé.Ez a Romain Rolland-nak ajánlott regény a nyugati fronton játszódik; a szereplők katonák, akik követték hazájuk hősöket és hőstetteket követelő felhívását, hogy aztán egy év múltán a hadsereg barbár kényszereinek és a társadalom kusza elvárásainak való teljes kiszolgáltatottság legyen az osztályrészük. Gadsky, a harminchárom éves főhős, a szegény családból származó zongoraművész, igen problematikus figura. Attól a gyermeteg reménytől sarkallva, hogy majd „hősként, kitüntetésekkel teleaggatott tisztként s a sorssal kétszer is sikeresen megküzdő igazi férfiként” léphet nemesi származású színésznő kedvese, Mathilde elé, önként jelentkezik frontszolgálatra. Ő kétségkívül a leghallhatóbb, ugyanakkor nem a domináns hang ebben a könyvben. A hadigépeze