Átoksori kísértetek - az antikrisztus és a pásztorok (xiv.)

A bolsevizmus ördögi arcát mutatja meg a két rendkívüli regény, amelyek az emigrációban íródtak. Az átoksorából született új eszme, embertől, Istentől idegen, mert természetellenes, bejárja, felbolygatja a világot, fertőz, mert csábít, hatalomra juttatja a lustákat, a gyávákat, akik a hatalom eszközeivel uralkodnak. A vége a romlás, amely elkerülhetetlen, összeget az első regény. Történelmi panorámakép mindkettő, Erdély 20. századi történelmi kataklizmái között játszódik a cselekmény. Az Átoksori kísértetek Amerikában született főhőse – nagyapjához megtérve – húsz évet tölt Erdélyben 1936–1956 között, az Antikrisztus és a pásztorok története pedig egy falu története, melyet megszállnak a szovjet katonák. A történelemkönyvből nem ismerhetjük meg a nyomort, a háború szörnyűségeit, a kilátástalanságot, az elszabadult és céltalan gyűlöletet. Ezt festi elénk Wass Albert igen szemléletesen. A háborúk és a hidegháború mindennapjait mutatják be e regények, tematikusan össze is kapcsolhatók, hiszen a mikrotörténetek tulajdonképpen a kelet-európai tragédiákat mutatják be, Erdély megszállásának és kifosztásának képe a baltikumtól a Balkánig érvényes: amit nem a szovjet és kommunista rombolás hajtott végre, azt megtették az átoksoriak, helytől és régiótól függetlenül, a belső árulók és kollaboránsok hálózatával együtt. Ily módon a hihetetlen erejű kulcsregények a kommunizmus és a kereszténység harcának története is, mondhatni felkavaró példabeszédek.