Árnyékban - rajk júlia élete

Árnyékban - rajk júlia élete

Cikkszám: 9789634752417
Szerző: PETŐ ANDREA

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 64

3 180 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Ez a kötet egy különleges és kivételes életű nőről szól. A magyar történelem nem bővelkedik kiemelkedő női politikusokban, de még ők is gyakran feledésbe merülnek a hazai emlékezetpolitikai csatározásokban. Rajk Júlia élete is folyamatosan árnyékba került mivel sehova sem lehetett besorolni a mindig is megosztott magyar közéletben. Kommunistának túl kritikus volt, ellenzékinek túl kommunista. Nőnek túl magas és túl híres. Rajk Júlia árulással, börtönnel, erőszakkal, elhallgatással és szenvedéssel teli élettörténetét végigkísérik a 20. századi magyar történelem sorsfordító eseményei. Földi Júlia néven született, az illegalitásban ismerkedett meg Rajk Lászlóval, majd a későbbi belügyminiszter feleségeként fontos politikai pozíciókat vállalt 1945 és 1949 között. Miután férjét ártatlanul kivégezték, ő maga öt évre börtönbe került, nevét elvesztette, fiától elszakították, munkahelyéről elbocsátották. Szabadulása után egyetlen cél éltette: hogy megszerezze „saját nevét”, amely együtt járt a fiáért és férje rehabilitációjáért való küzdelemmel. Végül a Nagy Imre körét sújtó romániai fogságból hazatérve Rajk Júlia lett: a Kádár-rendszer politikai ellenzékének önálló – és gyakran öntörvényű – szereplője, aki rendíthetetlenül hitte, hogy az emberi szolidaritás érték, és hogy az egyenlőtlenségek és igazságtalanságok ellen harcolni kell. Az utókor azonban hajlamos a férjek vagy épp a fiak fontosságában mérni a nők életét. Rajk Júliát férje árnyéka egyszerre védte és eltakarta, miközben meghatározta nyilvános cselekvési terét is. Minden a rendelkezésre állt, hogy a magyar történelem egyik sokat ünnepelt kulcsfigurája legyen, mégsem így történt. Hogy miért, erről szól Pető Andrea közel két évtizede megjelent monográfiájának javított és az új források tükrében átdolgozott kiadása.

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!