A világ közepe

Mentő száguld egy haldoklóval a kórházba. A kihunyó elmében emlékszilánkok villannak be: Klauzál tér. Hatvanas évek. Omladozó falú gangos házak, egy zöld bódé, egy kiskocsma és egy ételkimérés. Gyermekkor. Átmeneti emberek átmeneti időben. Elveszett lelkű felnőttek vonszolják magukat céltalanul: sehonnan jöttek és ugyanoda tartanak, megrágta és kiköpte őket a történelem, vágyaik legfeljebb a lavór helyetti fürdőszobára vagy a folyosó végi közös budi helyetti saját vécére szorítkoznak. A gyerekek pedig csak próbálnak gyerekek lenni, kajlasággal, első szerelemmel, első lerészegedéssel, a szülők lesajnálásával, a világra való rácsodálkozással – keresve önmagukat, identitásukat, valódi múltjukat és lehetséges jövőjüket.Hogyan lehet feloldozást adni és kapni, hogyan lehet identitást találni a megfosztottságban, önnön halálán túl is megtartani egy már az életében elveszett generációt? A filmszerűen megírt, lírai hangú, önéletrajzi ihle­tésű regényt ezek a kérdések feszítik széjjel, a válasz megtalálásának leghalványabb reménye nélkül. Surányi András (1952) filmrendező, egyetemi oktató. Öt nagyjátékfilm, számos dokumentumfilm, televíziós és rádiós produkciók, nagyszámú koprodukciós film jelzi szakmai aktivitását. Munkái számos nemzetközi fesztiválon arattak sikert. 2010 óta habilitált doktor. 1982-ben jelent meg Aranycsapat című dokumentumkönyve, 2020-ban pedig a Kaddis a megszületett gyermekekért című regénye.